6. évfolyam

KÉPFELDOLGOZÁS
Nièpce első fényképe

Nièpce első fényképe

Tárcsa képe. Csinálj te is ilyet!

Tárcsa képe. Csinálj te is ilyet!

Petőfi Sándor hiteles arcképe is fennmaradt a Louis Daguerre által 1836-ban feltalált időtálló ezüstlemezes rögzítésnek köszönhetően

Petőfi Sándor hiteles arcképe is fennmaradt a Louis Daguerre által 1836-ban feltalált időtálló ezüstlemezes rögzítésnek köszönhetően

A RÖGZÍTETT JELEN (OLVASMÁNY)
A fényképek, a tévé és a filmek már mindennapi részei az életünknek. De mióta is? Erről szól ez a lecke.
 
1816. május 9-én Joseph Nièpce elkészíti az első fényképet, amit tartósan rögzíteni is tud. Egy kép készítése ekkor még tűző napsütésben is több óra, de már azon gondolkodnak, hogyan lehetne állóképekből mozgást létrehozni!
 
1832-ben Joseph A. F. Plateau és Simon Stampfer egyszerre, egymástól függetlenül feltalálja, hogy ha egy forgó tárcsa nyílásain keresztül néz egymás után több képet, az a mozgás érzetét kelti.
 
1860-tól a fényképezés már üzletté válik. Még csak a külön fotólemezekre való egyes képkészítés lehetséges, bár 1857-ben elkészül az első fotómontázs.
 
1880-tól Eadweard Muybridge sorozatfelvételeket készít, amit egy ötletes szerkezettel kivetítve a falra mozgás érzetét kelti a nézőben. Ehhez másodpercenként legalább 12 képet kell látnunk – állapítja meg.
 
1884-ben a Kodak alapítójának, George Eastmannek köszönhetően megszületik a tekercsfilm.
 
Ugyanebben az évben Paul Nipkow kitalálja, hogyan lehet képet továbbítani. Ehhez a képet csigavonalban elhelyezett résekkel részekre bontja, és a részek fényességét továbbítja áram formájában. A fogadónál a megérkező jel erősségétől függően megvilágított lemezen az azonos módon forgó csigavonal résein újra kialakul a kép.
 
A Nipkow-tárcsa működési elve

A Nipkow-tárcsa működési elve

A Lumière fivérek

A Lumière fivérek

Baird televíziós őskamerája

Baird televíziós őskamerája

Ősvideomagnó

Ősvideomagnó

1890-ben Étienne Jules Marey már nem papírra, hanem átlátszó celluloidszalagra rögzíti a képeket.
 
1895. december 28-án Párizsban a Lumière fivérek megnyitják az első mozit, ahol Edison 1891-ben feltalált filmfelvetítőjéhez hasonló gép működik. Mindkettő a celluloidszalagot használja. Az első filmek 35 mm szélesek, és perforált szélűek. Érdekes, hogy 46 kép/ms a vetítés sebessége, így az első film csak 15 másodpercig tartott!
 
Számold ki, hány képkockás volt az első film!
Fél év múlva, a Millenium idején, már Magyarországon is voltak mozik.
 
Nem telik el egy év sem, Edison már megoldja, hogy a képek mellett a hangot is rögzítsék a felvételekhez. A másodpercenkénti képszámot csökkentik.
 
1897-ben Karl Ferdinand Braun kifejleszti az első televíziós vevőkészüléket.
 
1907-ben újra a Lumière fivérek lépnek a színre: kifejlesztik a színes fotók készítési technikáját.
 
1928-ban indul útjára a televíziózás Angliában. Február 8-án John Logie Bairdnek sikerül Londonból képet továbbítani New Yorkba. A berendezés alapja Mihály Dénes Telehorja.
 
1935-ben indul el Berlinben az első teljesen elektronikus elven működő televízióadás. A heti háromszor 2 órás műsort filmről adják, amit 180 sorra bontva továbbítanak.
 
1941-ben az USA-ban az adás 525 soros, másodpercenként 30 képpel. Európában ezzel szemben 25 képet adnak, de 625 képsorra bontva. A két szabvány közötti eltérés oka, hogy a hálózati áram frekvenciájához igazodva egy ütemre csak fél képeket adnak, így két ütem alatt továbbítják külön-külön a kép páros, illetve páratlan sorait. Ez lesz később a 4:3-as oldalaránnyal az elfogadott televíziós szabvány.
 
A tévéadások szempontjából felosztott világ

A tévéadások szempontjából felosztott világ

Ugye, majdnem egyforma!

Ugye, majdnem egyforma!

A Blu-ray Disc és a HD DVD

A Blu-ray Disc és a HD DVD

Ha szeretnéd a jelenleg használt összes fajta optikai lemezt olvasni, akkor egy ilyen jelzésű olvasó a megoldás!

Ha szeretnéd a jelenleg használt összes fajta optikai lemezt olvasni, akkor egy ilyen jelzésű olvasó a megoldás!

1951-ben fejlesztik ki az USA-ban a képmagnót, amely képes mágnesszalagra rögzíteni az adást. A készülék 5 év múlva kerül csak kereskedelmi forgalomba.
 
1961-ben alakul ki a PAL rendszer, ami az adás színhibáit ki tudja küszöbölni. Hazánkban sokáig ennek egy változatát használjuk.
 
1981 óta tervezik a HDTV szabvány bevezetését. Ez 1920×1080 képpontra bontott kép továbbítását jelenti. Az 1080p jelzésű minden sort, az 1080i jelzésű pedig váltott soros képtovábbítást jelöl. A HD Ready megjelölésű készülékek legnagyobb része maximum 1366×768 képpontos, erre a méretre zsugorítják a teljes értékű HDTV adást.
 
Hosszúra nyúlt csatározások után az új képtárolási rendszerjavaslatok közül a Blu-ray Disc nyert, a Toshiba által kifejlesztett HD DVD-je alulmaradt.
 
KÉRDÉSEK, FELADATOK
1.
Hányszor több képpontos a HDTV a PAL adáshoz képest?
 
2.
Nézzetek utána, mikor vezetik be hazánkban a HD minőségű tévéadást!
 
felbontás • Egy felbontott kép mérete pontban megadva, például 833 oszlop, 625 sor a 4:3-as képarányú PAL adásban.
 
képarány • A kép szélességének és magasságának aránya. A tévékép 4:3 arányú, a mozifilm 16:9.
 
képszám • Az egy másodperc alatt vetített képek száma, 25 vagy 30 a leginkább használatos.
KIRÁNDULÁS A VADASPARKBA
A Vadasparkban készült fotókat letöltheted a könyv honlapjáról. (http://www.informatika.hu)
 
Itt a tavasz, és a jó idővel együtt egyre inkább kedvünk támadhat kirándulni is. Sok iskolai csoport kedvenc kirándulási célpontja a Szegedi Vadaspark. A Park honlapjáról előzetesen tájékozódhatunk a nyitvatartási időről, a belépők áráról, és a parkban való idegenvezetés díja is megtudható.
 
Csak virágokat szeretek fényképezni!

Csak virágokat szeretek fényképezni!

A Szegedi Vadaspark információs oldala.. Hogyan keresnéd meg ezt az oldalt, ha nem tudnád a címét?

A Szegedi Vadaspark információs oldala.. Hogyan keresnéd meg ezt az oldalt, ha nem tudnád a címét?

A Szegedi Vadaspark főbejárata

A Szegedi Vadaspark főbejárata

A kirándulás során szinte biztos, hogy sokan készítenek majd képeket, ki profi fényképezőgéppel, ki inkább mobiltelefonnal. A mai készülékek egy része képes filmet is rögzíteni, igaz nem túl jó minőségben, de emlékként megfelelnek ezek a felvételek.
 
Milyen felbontásban és formátumban tud fényképet és filmet készíteni a te készüléked?
A kirándulás során elkészült képeket és a rögzített videókat célszerű összegyűjteni, rendezni, a különböző gépekkel készített képeket egységesíteni.
 
Készítsünk az iskolai kiránduláson készült képekből, videókból mindenki által megtekinthető összeállítást!
 
Ne felejtsd el, hogy bizonyos fényképezőgépek, illetve mobiltelefonok speciális kábelt használnak a számítógéphez való csatlakoztatáshoz. A számítógépre való áttöltéshez egy eszközkezelő programot is telepíteni kell előzetesen, vagy ez automatikusan telepítődik az első csatlakoztatásnál.
 
A feladat megoldásának első lépése a képek összegyűjtése. Ezután az összegyűlt anyag megtekintését, feldolgozását kell elvégeznünk. Erre a feladatra használjuk az ingyenesen letölthető XnView programot!
 
A program legfrissebb magyarított verziója letölthető a Honosítóműhely honlapjáról vagy a program saját honlapjáról. A programot folyamatosan fejlesztik, ezért az újabb verziók részletesebb ismertetése a könyv honlapján található meg.
 
Ritka vad vagyok! Pillefánt!

Ritka vad vagyok! Pillefánt!

Képek áttekintése
Az XnView program segítségével tekintsük meg a kiránduláson készült képeket! Ehhez az Xnview program indítása után válasszuk ki a képeket tartalmazó mappát!
 
A mappa kiválasztását a Sajátgép használatához hasonlóan kell megtenni. A plusz és mínusz jelekre kattintva nyitható meg vagy éppen zárható be egy ága a fának.
 
Milyen jellemzői olvashatóak le a kiválasztott kígyászölyvről készült képnek és videónak?
Az XnView alapnézete. A kiválasztott képet nagyobb méretben is megtekintheted. A bal oldali sávban választhatod ki a képek mappáját. A képekről alapvető információt kapsz a képre vagy videóra ráállva, míg a kiválasztott képről az állapotsorban találsz adatokat

Az XnView alapnézete. A kiválasztott képet nagyobb méretben is megtekintheted. A bal oldali sávban választhatod ki a képek mappáját. A képekről alapvető információt kapsz a képre vagy videóra ráállva, míg a kiválasztott képről az állapotsorban találsz adatokat

Alapvető műveletek a képekkel
A képek és a videók áttekintése során szinte biztosan lesznek problémák: a képek egy része sötét, balra vagy jobbra elfordított, túl nagy, távolról készült, vagy éppen annyira rosszul sikerült, hogy kár őrizgetni. Ezeknek a fényképkészítési problémáknak egy részét az XnView programmal tudjuk kezelni!
 
Az XnView böngészőjében megjelenő képek végignézése után néhány egyszerű tevékenységet célszerű szinte azonnal elvégeznünk. A program természetesen alkalmas erre.
 
Kép törlése
A menthetetlenül rossz képet érdemes törölni, mert csak a helyet foglalja a gépen. Ehhez elsőként válasszuk ki a képet, majd nyomjuk meg a DEL billentyűt! A megjelenő párbeszédablakban erősíthetjük meg a törlést.
 
Az aranysakál kölyökről készített felvételkor az állat gyorsan mozgott, a fény kevés volt, emiatt a kép életlen lett

Az aranysakál kölyökről készített felvételkor az állat gyorsan mozgott, a fény kevés volt, emiatt a kép életlen lett

Az áthelyezés során készíthetünk új mappát. Figyeljünk arra, hogy a sok azonos nevű mappa között nehéz később eligazodni!

Az áthelyezés során készíthetünk új mappát. Figyeljünk arra, hogy a sok azonos nevű mappa között nehéz később eligazodni!

Képek áthelyezése
Az elkészített képek között lehet több azonos témájú, azonos helyről készített, de kicsit különböző. Ezek közül párat meg is tarthatunk, de a további lépésekben felhasználni kívánt képek mappájában feleslegesen kerülgetnénk. Az ilyen képekre találták ki az áthelyezés lehetőségét. Több képet is kijelölhetünk egyszerre, és ezeket átrakhatjuk az ALT-M billentyűparanccsal, de a Szerkesztés/ Áthelyezés… menüt használva is.
 
Képkivágás készítése
Az állatok nem mindig várják a kerítéshez lapulva, hogy képet készítsünk róluk. A Vadaspark egyik büszkesége, az albínó kenguru is az anyja mellett, távol az emberektől időzik legszívesebben. A róla készített kép sok felesleges és zavaró részt tartalmaz, melyeket körbe levágva javíthatunk a kép elrendezésén, összhatásán is. A levágás ára az, hogy a kép kisebb lesz, nem nagyítható akkorára, mint az eredeti méretű.
 
Körbevágás után döntenünk kell, hogy az eredeti képet tartjuk meg, vagy a kivágott területet nevezzük el az eredeti nevére. Ez utóbbi esetben az eredeti kép levágott részei megsemmisülnek.
 
Az egérrel jelöljük ki elsőként a kivágandó területet, majd a keret négyzeteit megfogva és mozgatva állíthatjuk be pontosan a kívánt méretet. A kijelölő keret mozgatható is. Ha megfelelő a keret helye és mérete, akkor a Vágás olló alakú ikonjára kattintva vághatjuk körbe a lényeges területet

Az egérrel jelöljük ki elsőként a kivágandó területet, majd a keret négyzeteit megfogva és mozgatva állíthatjuk be pontosan a kívánt méretet. A kijelölő keret mozgatható is. Ha megfelelő a keret helye és mérete, akkor a Vágás olló alakú ikonjára kattintva vághatjuk körbe a lényeges területet

Forgatás, tükrözés
Álló (portré) és fekvő (tájkép) tájolással készült képek. A tájolást a témának megfelelően válasszuk meg!

Álló (portré) és fekvő (tájkép) tájolással készült képek. A tájolást a témának megfelelően válasszuk meg!

Képeinket álló és fekvő tájolással készíthetjük. Az elsőt portré-, a másodikat tájképtájolásnak is nevezték régebben.
 
Mit gondolsz, honnan ered a portré és a tájkép elnevezés?
A fényképkészítés során a gépet szabadon forgathatjuk, hisz az egyedi képeknél nincs megkötött tájolás. A filmjeink viszont mindig fekvő tájolásban készülnek, ezért a filmekbe szánt állóképeket később át kell alakítanunk.
 

43=2418=3224=43

Egy elfektetett képből kell a lehető legnagyobb álló képet készítenünk. Hányad részét tudjuk az eredeti képnek átmenteni a kivágással? Segít az ábra!
Az elforgatott kamerával rögzített képet ikonnal vagy gyorsmenüből is elforgathatjuk. Figyeljünk arra, hogy az elforgatás vagy a tükrözés a teljes képre fog vonatkozni, mivel a részeket az XnView az általunk használt verziójában még nem tudja külön kezelni.
 
A képek forgatása, tükrözése történhet ikonnal vagy menüből is. A változtatás után menteni kell a képet!

A képek forgatása, tükrözése történhet ikonnal vagy menüből is. A változtatás után menteni kell a képet!

A tévében megnézett álló fénykép két oldalán fekete sáv látszik

A tévében megnézett álló fénykép két oldalán fekete sáv látszik

Az általad használt XnView verzió már képes képrészleteket forgatni vagy tükrözni?
Fényképkészítés közben nem mindig ügyelünk arra, hogy hol fogjuk megnézni a képeinket. A számítógép és a tévé, úgynevezett fekvő- vagy tájképtájolásban jeleníti meg a képeket a teljes képernyőt kihasználva. Az elforgatott álló képek vetítésekor ezeknek a két oldalán fekete sáv fog megjelenni!
 
Képek átnevezése
A fényképezőgépek igen különböző módon nevezik el az elkészített képeket. A képek kiválogatása, alapvető átalakítása után praktikus, ha a témára, készítőre vagy egyéb közös jellemzőre utaló névvel azonosítjuk a gyűjtemény tagjait. E feladat gyors és egyszerű elvégzésére szolgál a csoportos átnevezés lehetősége.
 
Az Eszközök menü Csoportos átnevezés… pontját választva adhatjuk meg a közös és a változó névrészeket

Az Eszközök menü Csoportos átnevezés… pontját választva adhatjuk meg a közös és a változó névrészeket

Az átnevezés ebben a verzióban nem teljesen tökéletes: az első képet nem sorszámozza be, és a kezdés értékét is hiába állítjuk át, az mindig 01 marad. A másik lehetséges probléma, hogy ha véletlenül videót is kijelöltünk a képekkel együtt, akkor a kiterjesztést is egységesíti. Ezt elkerülhetjük, ha a kiterjesztés pipáját kivesszük az átnevezés előtt.
 
Az első képet külön kell átneveznünk. Ehhez válasszuk ki a képet, majd az F2 billentyűt nyomva a megnyíló ablakban átírhatjuk a fájl nevét.
 
Az egyedi képátnevezést kezdeményezhetjük a helyi menüből is. Az eredeti kiterjesztést ne írjuk át, mert az megjelenítési gondot okozhat!

Az egyedi képátnevezést kezdeményezhetjük a helyi menüből is. Az eredeti kiterjesztést ne írjuk át, mert az megjelenítési gondot okozhat!

Mielőtt az egyes képeket tovább javítgatnánk, alakítanánk, nézzünk meg még egy igen hasznos szolgáltatáscsoportot!
 
Méretezés
Az arány megtartása kapcsolót kiemelve a képet torzíthatjuk, érdekes hatásokat érhetünk el így.
 
A különböző fényképező eszközökkel készített képek más és más méretű képet készítenek, ezért ezeket célszerű azonos méretűvé tenni, vagy éppen azonos kivágást készíteni a nagyobb képekről.
 
Egy kép átméretezését úgy végezhetjük el, hogy a képet megnyitjuk teljes ablakméretre, és a menüből vagy a Shift-S billenytűparanccsal előhívjuk az átméretezés ablakát.
 
Az új méret megadható képpontban, vagy az eredeti százalékában
Én is átméretezem magam!
Az új méret megadható képpontban, vagy az eredeti százalékában Én is átméretezem magam!
Figyeld meg, hogy hányad részére csökken a kép területe, ha 25%-ára, azaz negyedére csökkentjük a szélességét és a magasságát!
Több kép együttes átméretezéséhez az Eszközök menü Konvertálás… pontját kell megnyitnunk. Elsőként a kijelölt fájlok listáját látjuk, majd az Átalakítások fülre kattintva kell kiválasztanunk a Kép ágból azÁtméretezés pontot.
 
A méret megadásánál segít a kettős nyílra kattintva megjelenő mérettábla.
 
Az arány megtartását és a tájolás követését célszerű bekapcsolva tartani, mert különben nem lesz egységes a végeredmény. Szöveg hozzáadása után a képek később is könnyen azonosíthatóak.Milyen alapbeállításokat módosítottunk itt?
Az arány megtartását és a tájolás követését célszerű bekapcsolva tartani, mert különben nem lesz egységes a végeredmény. Szöveg hozzáadása után a képek később is könnyen azonosíthatóak.Milyen alapbeállításokat módosítottunk itt?

Az arány megtartását és a tájolás követését célszerű bekapcsolva tartani, mert különben nem lesz egységes a végeredmény. Szöveg hozzáadása után a képek később is könnyen azonosíthatóak.
Milyen alapbeállításokat módosítottunk itt?

Mi történik, ha képek mellett videókat is kijelölsz átméretezésre és szöveghozzáadásra?
Ugyanezen ablak másik hasznos pontja a szöveghozzáadása. A két módosítást persze együtt is elvégezhetjük.
 
Hogyan lehet egyetlen képet feliratozni? Milyen beállításokkal készülhetett az oroszlános kép felirata?
Házi feladat
 
Tegyél rendet a vadasparki képek között az XnView segítségével! Töröld a rosszakat, forgasd helyes irányba az eltérő tájolású képeket!
 
 
Alaposan tanulmányozzátok át a csoportos műveleteket tartalmazó fenti ablakot! 
Próbáljatok ki minél több konvertálási és átalakítási funkciót!
 
NÉZZÜK MEG A KÉPEKET!
A kiválogatott, átalakított képeket most már megtekinthetjük diavetítésszerűen, illetve távol lévő ismerőseinkkel is megoszthatjuk weblapon keresztül. A következőkben a program e két szolgáltatásával ismerkedünk meg.
 
Diavetítés a képekből
A letöltött képek között biztosan lesznek korábban készültek is vagy oda nem illők, illetve ha több kép is készült egy állatról, akkor elegendő a legjobbat megnézni. A vetítéshez elég elsőként a képeket kiválasztani. Itt is használhatjuk a Shift billentyűt egy összefüggő rész elejének és a végének kiválasztásához, és a Ctrl billentyűt a különálló képek kijelöléséhez.
 
Az együtt vetítendő képeket célszerű egy mappában elhelyezni, így egyszerűbb a képanyag kiválasztása. Kijelölhetsz-e videót is a vetítés részeként? A vetítés előtt is kijelölhetünk képeket. A HOZZÁADÁS... nyomógombbal további képeket is vehetünk, ill. már kijelölt képet eltávolíthatunk stb. Figyeld meg, hogyan lehet a képek sorrendjét megváltoztatni!
A vetítés a KÜLDÉS gombra kattintva indítható el. A mintakép alatti EGYÉB OPCIÓK... nyomógombra kattintva adhatjuk meg a vetítés részletesebb beállításait. Nézzétek meg ezeket! A vetítés előtt is kijelölhetünk képeket. A HOZZÁADÁS... nyomógombbal további képeket is vehetünk, ill. már kijelölt képet eltávolíthatunk stb. Figyeld meg, hogyan lehet a képek sorrendjét megváltoztatni!
Ha a vetítendő képek kiválasztásával, sorba rendezésével sokat dolgoztunk, és nem szeretnénk, hogy ez a munka elvesszen, akkor el is menthetjük a munkát a Vetítés ablak Mentés… gombjára kattintva. Persze vigyázzunk arra, hogy ha a képeket később áthelyezzük, akkor ez a mentés nem módosul automatikusan!
 
A másik lehetőség a munkánk tárolására a látványt rögzíti, és ráadásul az eredeti képekre és az XnView programra sem lesz később szükség, hogy a vetítést megnézzük. Ehhez a munkánkat az Exe/Src létrehozása… gombra kattintva tároltatjuk el.
 
Figyeld meg, milyen szélesség, magasság arányúak a képeid, és ugyanezt az arányt használd itt is!
 
Képnézegető weboldal készítése
A kiválasztott képekből hasonlóan készíthetünk webgalériát is, azaz weblapon megjelenő képnézegető oldalt.
 
Mit állítottunk át és változtattunk meg az alapértelmezett beállításokból? Keresd meg az összes módosítást! Próbáld ki azokat is, amit nem változtattunk meg!
Néhány jó tanács a vetítési beállításokhoz
 
Csak képeket jelölj ki, mert videó nem fog megjelenni az oldalon.
 
 
A képek legnagyobb méretét úgy határozd meg, hogy a böngészőben ne kelljen lapozgatni a képek megtekintésekor.
 
 
A „Nincs képenkénti HTML oldal” módot ne kapcsold be, mert akkor kényelmetlen lesz a lapozgatás a képek között.
 
 
A weblapkészítés esetén az eredeti képek bemásolását csak akkor nem célszerű kérned, ha az eredeti képek is ugyanazon a webhelyen vannak már.
 
Házi feladat
A saját kirándulásotok képeiből készíts 800 ´ 600 képpontos gyűjteményt!
MŰVELETEK KÉPEKKEL
Nem vagyunk mindannyian profi fotósok, így gyakran előfordul, hogy a fényképeink nem tökéletesek, de a pillanat sajnos nem megismételhető, így az elkészített kép hibáit javítanunk kell.
 
Ehhez a hivatásos fotósoknak is számos igen nagy tudású képszerkesztő program áll a rendelkezésére, de ezek igencsak drága kereskedelmi szoftverek. Szerencsére a már megismert XnView is segíthet nekünk pár egyszerű hibát kijavítani.
 
Ebben a leckében a leggyakrabban használt képjavítási módszereket mutatjuk be az XnView használatával.
 
A leckében átalakított képek letölthetőek a könyv honlapjáról, és így ti is kipróbálhatjátok az átalakításokat, közvetlenül megfigyelhetitek az eredményeit.
 
Fényerő
A legegyszerűbb megoldás a kép színeinek és fényviszonyainak javítására, ha a Kép menü Leképezés…pontjában az Automatikus szintek vagy kontraszt pontot választjuk. Ez viszont sok kép esetében nem elég, célzottabban kell a kép jellemzőit alakítanunk.
 
Például a szurikáta fényképezésénél a háttér jóval világosabb volt, mint maga az állat. Ilyenkor segít a világosítás.
 
A KÉP/BEÁLLÍTÁS/FÉNYERŐ... menüpontban javítható a túl sötét képterület. A fényerő és kontraszt értékeket együtt érdemes módosítani, kis lépésekben. Az eredmény akkor látható a nagy képen is azonnal, ha az „Alkalmazás a képre” menüpontot kiválasztjuk.
Telítettség
A fényerőt állíthatjuk a telítettséggel együtt is, ekkor kicsit más értékek beállításával érünk el jó eredményt.
 
Kép/Beállítások/Színárnyalat menüben is elérhető a részleteiben túl világos kép javítása.
 
A fényerő és a telítettség állításával is javíthatunk az albínó kengururól készített részleteiben túl világos képen.
 
Szintigazítás
Még jobb hatás érhető el, ha a kép világos és sötét részeinek eloszlását is figyelembe vesszük a kép javításánál. Ezt mutatja be a Kép/Beállítás/Szintek… menü.
 
Az oroszlánról készült képünk túl világos lett, ezért úgy javíthatjuk, hogy a sötét részek arányát megnöveljük. Ehhez a kevés eredetileg is sötét részt megnöveljük. Így egyenletesebb lesz a világos és a sötét részek aránya, a kép jobbá válik.
 
A túl sok világos területet tartalmazó képen javíthatunk, ha megemeljük a fekete szintjét.
A már javított kép színszintje. Egyenletesebb lett a fényesség, és így a kép jobb minőségűnek látszik.
Életlenség
A kép életlenségén elég nehéz javítani. Ha a távolságot rosszul állítottuk be – azaz a gépet nem az általunk megcélozni kívánt tárgyra, hanem a környezet egy másik mélységben lévő pontjára állítottuk – akkor az ilyen képen egyrészt a kontraszt növelésével, kicsinyítéssel, vagy élesítéssel segíthetünk. Ezt a Szűrő/Hatások/Élesítés menüben találhatjuk.
 
A kontraszt növelésével és a beállított élesítéssel a háttérben lévő kosár fonatai sokkal élesebbek lettek.
A piros szem javításához kerítsük körbe a szembogarat, majd kattintsunk az eszköztár PIROS SZEM ELTÁVOLÍTÁSA ikonjára.
Piros szem
Akkor beszélünk piros vagy vörös szem jelenségről, ha a vakuval megvilágított képen az alany pont szembe nézett a vakuval, és emiatt a szemfenekének vörös színe látszik a pupillája nyílásában a megszokott sötét terület helyett. Az XnView programot felkészítették az ilyen problémák kezelésére, nagyon egyszerűen javíthatjuk ezt a hibát.
 
A korrekció szinte hibátlan eredményt ad, a szem természetes színe megmarad, az automatikus javítás a szem csillogását is megőrzi.
 
Házi feladat
Saját fotóid felhasználásával próbáld ki a leckében említett képjavítási módszereket!
 
kontraszt • Egy kép tónusskálája.
 
pixel • Magyarul képpont, a megjelenítő eszközön megjeleníthető legkisebb képelem, aminek a rövidítése az angol „picture element” kifejezésből.